Társaságirányítás

Cégünk mindig is elkötelezett híve volt a társaságirányítási struktúra és gyakorlat legmagasabb színvonalú megvalósításának.

Igazgatótanács elnöke


Semerédy Péter

A Műszaki Egyetem elvégzése után 1994-ben lett az Optisoft Kft. banki szoftverigazgatóságának az OTP Bank Rt. Betétrendszeréért felelős vezetője, majd 1996-ban vette át igazgatóként az Önkéntes és Magánpénztári üzletág vezetését. 2001 óta tölti be az OPTISOFT Nyrt. vezérigazgatói illetve igazgatóság elnöki pozícióját. 2006-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója.
A Magyar Lovas Szövetség Lovastorna szakbizottsági tagja, valamint a Pasaréti Honvéd Lovas Sport Egyesület Lovastorna szakosztályának alapító tagja.



 
Igazgatótanácsi tagok

 
Endrődi Miklós
 
1993-ban szerezte diplomáját a Kandó Kálmán Műszaki főiskolán. 1994 és 1996 között az Apple Computers marketingvezetője, majd 1996 és 2004 között számítástechnikai kereskedelemmel, rendszerkarbantartással, és számítástechnikai rendszerüzemeltetéssel foglalkozott; ezt követően egy saját számítástechnikai szaküzlet komplett szakmai-marketing-ügyviteli menedzselését látta el. 2004-től a Flexman’97 Számítástechnikai, Kereskedelmi és Oktatási Kft. ügyvezető igazgatója. 2006-tól a MÁV ZRt. humán vezetője. (Szakszervezeti tisztségviselő)
 

dr. Tatay Tibor Audit Bizottság elnöke
 
Dr. Tatay Tibor 1988-ban végzett okleveles közgazdászként. 1988 óta több egyetemen oktatott pénzügyi tantárgyakat. 2009-ben doktori (Ph.D.) fokozatot szerzett. Jelenleg egyetemi docensként vesz részt a felsőoktatásban. 1995-től végez tanácsadói munkát. Területe a cégértékelés, a pénzügyi tervezés.

 
Pintér Elemér József Audit Bizottsági tag
 
Adószakértő és okleveles könyvvizsgáló, 1999 óta az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont, gazdasági igazgatója, de ellátja a Fejér Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet belső ellenőrzési feladatait is.
 
 
Hegedűs Andrea Audit Bizottsági tag
 
Diplomáját 2007-ben a Kodolányi János Főiskola EU szociológia szakán szerezte. 1990-től a Dunántúli Kőolajipari Vállalatnál dolgozik, majd 1995-től a MOL Nyrt. függetlenített szakszervezeti vezetője,